- De mi legyen a neve? - kérdezte valaki a serénykedők közül. A kérdés nem őt foglalkoztatta egyedül. Ha már ennyit dolgoztunk, elnevezhetnénk valahogy ezt az ezer négyszögölt. Nyár volt, meleg nyári nap, mint idén annyiszor. Ilyenkor kissé hevülékenyebbek a köztisztviselők. A görcsönyi Polgármesteri Hivatalban talán ezért emelte föl a szemöldökét az irodista, amikor átvette beadványunkat. Azt a lapot, amelyen először szerepelt leírva: Unicum tér.

Görcsöny, az egykori mezőváros az évszázadok folyamán faluvá töppedt az Ormánság peremén. Alig valamivel több, mint ezerötszáz lelket számlál. A turisták elkerülik. Pedig vannak szép arcai. A templom középkori kegyképet, barokk faszobrokat rejt. Szenteltvíz-tartója egyik legbecsesebb hódoltságkori emlékünk - török mosdómedence volt. Az útikönyvek említik a jezsuiták által, az 1700-as években emelt kastélyt is, amelyben - éppen száz évvel ezelőtt - Ferenc József, a császár töltött néhány éjszakát. Sokan tudnak a Női Kórusról - gyakran vendégszerepelnek környékbeli rendezvényeken. A sakk-csapat az NB.II. kapuján kopogtat, van aztán Nyugdíjas Klub, focicsapat...

Besenyei Géza néhány évvel ezelőtt mégis úgy gondolta: hiányzik egy társaság. Kezdemé-nyezésére verbuválódott az a maroknyi ember, akik nem csak poharazgatásra gyűltek össze a helybéli Diána Kávézóban. Egyszer csak, mi, tizen, azon kaptuk magunkat, hogy vacsoraestek résztvevői vagyunk. Nem kerültünk rossz kezekbe, mert Pohnert János, a kávézó chef-e az elsőével megegyező pontszámmal lett második még tanuló korában az országos szakácsversenyen. És azóta nem felejtett...

Kell-e mondanunk: kedvenc italunk a Zwack Unicum volt (és maradt). A kávézóban lógott egy vizesember plakát. Az, amelyen a kibukkanó fej kissé bambán bámul a palackra. Ahogy a vacsorákon egymásra néztünk, olykor fölfedezni véltünk bizonyos hasonlóságot a plakát és közöttünk. Amikor tehát formalizáltuk együttléteinket, a Bamba Club nevet választottuk. Ké-szült alapító okirat, alapszabály. A Club a szabadság, a humanitás és a segítőkészség eszméin alapul, a faluban élő emberek sorsának jobbítására törekszik, s terjeszti a kultúrált Unicum-fogyasztás hagyományait - röviden ennyi a lényeg.
Őszintén szólva, attól, hogy leírtuk, amit amúgy is gondoltunk, nem sokat változott az élet. Apróságokban segítettünk. Például, amikor a helybéli Vöröskereszt kérte támogatásunkat, családostul, barátostul beléptünk. Úgy ötvenen. Elvégre, az a szabályos kereszt-forma olyan ismerős volt valahonnan...

Történt egy este, hogy valaki megsárgult papírokkal érkezett. Sokan ekkor szereztünk róla tudomást, hogy a falunak, valamikor harminc éve, önálló újságja volt. Szó szót követett, és két hónap múlva megjelent az újjáélesztett községi lap. Amely már címében tükrözte látásmódunkat. Az A' la Bamba most lép negyedik évfolyamába. (az írás 2002-ben készült, azóta a 8.évfolyamnál tartunk) Nyolc oldalon, kéthavonta jelenik meg, és ingyen jut el valamennyi címre, ahol azt kérik.

Seregélyesi János, a kultuszminisztérium lapnyilvántartási vezetője valószínűleg elsápadt, amikor meglátta bejegyzési kérelmünket, de a példányok talán mégsem tettek rá rossz benyomást: három éve állandó rovata van nálunk, amelyben sör- és kultúrtörténeti kalandozásait adja közre. Jó pár újságíró, író is megosztotta velünk gondolatait. Elsősorban mégis a helyi vonatkozású híreket vadásszuk, elemezgetjük. És bemutatunk élethelyzeteket, amelyekben nélkülözhetetlen pár cent Zwack Unicum. Ne kizárólag az italra tessenek gondolni! Merthogy az Unicummal az ember néhány korty hagyományt, történelmet is magához vesz, meg tán némi állandóságot és azt az illúziót is, hogy léteznek még múlhatatlan dolgok ezen a Földön.

Apropó hagyomány: hosszas levéltári munka és szerkesztői igyekezet nyomán tavaly látott napvilágot a község ötezer éves történetét bemutató, általunk írt és kiadott kötet, a Villa Gerechen. S ha már büszkélkedünk: a Közösségfejlesztők Egyesületének pályázatán tavaly komoly pénzt nyertünk, amelyből elektronizáltuk a lap szerkesztőségét.

Régi ötlet volt, hogy állítsunk Görcsönyben köztéri alkotást! Dinu Radulescu Bábel tornya című munkája lett hát a faluban az első szobor. A Baranyai Alkotótelepektől kaptuk kilencvenkilenc évre, évi egy forintos bérleti díj fejében. A két kőtömb tizenkét tonna lévén betonalapot építettünk, amelyre Jadria lapok kerültek - olyanok, mint amilyenek a pécsi Jókai teret díszítik. Vezessen hozzá járda! - jött az ötlet, mecénásunktól pedig a térkő, a megvalósításhoz. Jó lenne egy pad, vagy inkább kettő, aztán egy szemetes, gondoltuk, úgyhogy szponzorok bevonásával megjelentek az utcabútorok a téren. Meg egy kőváza, egy kandeláber. Füvesítettünk, növényeket telepítettünk, s készült egy kapu, amely elsősorban támogatóinknak állít méltó emléket. Már ,,csak" az volt hátra, hogy bírjuk a Zwack Unicum Rt. beleegyezését, amelyet Kerényi Péter kommunikációs igazgató közvetített felénk. Tudniillik semmiképp sem szerettük volna bitorolni az Unicum nevet.

És látszott, hogy a dolog működik. Mellénk állt a polgármester, az önkormányzat, számtalan segítőnk akadt, jöttek az emberek, ástak, keverték a betont velünk, csináltak virágtartót. 2001. szeptember 8-án, a megnyitón ott volt a falu apraja-nagyja. Közreműködtek az óvodások, dalolt a kórus, énekelt a Nyugdíjas Klub. Esténként pedig fürtökben lógnak a fiatalok a padokon, a padtámlákon, és szerelmesen bámulják egymást a lámpa sárgás fényénél.

Az Unicum tér megvalósulása tehát unikum a falu életében. Meg a miénkben is.
Itt tartunk most.
Mit tehetnénk hozzá? Igyunk rá két, esetleg négy cent hűvös Zwack Unicumot!
Sz.Koncz István